„Mik a csillagos ég minden csodái egy könyvtárhoz képest?” - JókAI ma is menő

2. forduló - Jókai Mór regényei és novellái

Jókai Mórban korán felébredt az írói kedv. Kilenc éves volt, amikor Tóth Lőrinc kinyomatta egyik versét a Társalkodóban. Első szárnypróbálgatását az ifjúkori kéziratok hosszú sora követte, de közülük csak a Zsidó fiú emelkedik ki. Ezt a történeti drámáját tizennyolc éves korában fejezte be Kecskeméten.

Belekezd első regényébe, a Hétköznapokba. Munkáját Komáromból 1845 tavaszán magával vitte Pestre. Petőfi Sándor elragadtatással olvasta a kéziratot, Vahot Imre szemelvényt adott belőle folyóiratában, Nagy Ignác kiadót szerzett a boldog szerzőnek: így jelent meg a regény 1846-ban.

Jókai a regényírásban ez időtájt a francia romantikusok tanítványa; keresi a rendkívülit, szabad szárnyra bocsátja képzeletét. Rajongó természetszeretetét gyönyörű leírásokkal illusztrálja. Már első regényében és novelláiban előlépnek azok a jóízű alakok és feltűnnek azok a mulatságos jelenetek, amelyekből később egész gazdagságában kisarjadzik szeretetreméltó humora.

A szabadságharc alatt a közönségnek nem kellett semmiféle szépirodalom, Jókai politikai cikkeket írt a különböző pártállású újságokba. Mikor a szabadságharc bukása után neje segítségével, 1850 elején, borsod megyei rejtekhelyéről Pestre került, reménytelennek látszott irodalmi jövője. Neje, a Nemzeti Színház művésznője, hallani sem akart a fővárosból való elköltözésről, inkább munkára serkentette. Jókai a lassanként éledezni kezdő hírlapokban, folyóiratokban, emlékkönyvekben, naptárakban csakhamar nélkülözhetetlen munkatárs lett.

Első történeti regénye, Erdély aranykora (1852), nagy érdeklődést keltett. Meséjét Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából merítette. Tetszéssel fogadták a regény folytatását is, Törökvilág Magyarországon (1853).

Megkezdődött a közelmúltból vett magyar tárgyú regényeinek sorozata is. Egy magyar nábobjában (1854) hatásosan átstilizálta a XIX. század első negyedének lehangoló társadalmi képét.

A történet folytatása a Kárpáthy Zoltán (1854) című regénye. A műben a XIX. század második negyede a meseszövésnek és előadásnak éppen olyan érdekességével tűnik elénk, mint az Egy magyar nábobban. Kárpáthy Zoltán fölserdülésével lassankint kinő az új nemzedék; ez átérzi, hogy az igazi nemesség nem a származásban és vagyonban, hanem az észben, szívben, munkában rejlik. Ilyen értelemben a munka irányregény, a hazafias író lelkes tanítása. Az elbeszélő részeket talpraesett elmélkedések, élénk leírások s a gondtalan tréfálkozás sziporkái teszik élvezetesekké. Humorának gyöngyözése különösen vonzó.

A Szegény gazdagok (1860) meséjét a szabadságharcot megelőző korba helyezte, de hazafias célzatot nem vegyített elbeszélésébe, megelégedett olvasói szórakoztatásával. Csupa romantika a regény, a maga műfajában igen élvezetes olvasmány, leleményes tehetség műve.

Legjobb regényeinek egyike Az új földesúr (1863). Ebben a magyar föld átalakító erejét hatásosan mutatja be az író. Vonzó alakokat fest, a jellemzésben csak itt-ott túloz, meséjét reális alapokra építi. Érdekes lélektani problémáját – hogyan lesz egy előkelő idegenből, a szabadságharc idején a magyarok ellen harcoló osztrák katonából, tüzes magyar hazafi – pompás megokolással fejti meg.

A Mire megvénülünk (1865) egy balsorstól üldözött úricsalád története a reformországgyűlések és szabadságharc korában. Az Áronffyakon tragikus végzet ül, a család elsőszülött férfitagjai öngyilkosok lesznek, alig tudja kikerülni a fátumát Loránd is, a nagyra hivatott ifjú. Szép regény, megindító részletekkel, hangulatos jelenetekkel.

A Szerelem bolondjai (1869) erősen romantikus történet annak igazolására, hogy a szerelem tönkreteheti a legfényesebb jövőjű embert s üdvözítheti a szeretett nő kedvéért mindent feláldozó férfit. Az elbeszélés időpontja az 1860-as évek első fele.

A kőszívű ember fiaiban (1869) a szabadságharc hősei közt föltűnik Tallérossy Zebulonnak, a tótos kiejtésű felvidéki nemesnek, ijedős alakja, hogy némi komikumot hozzon a három Baradlay-fiú komor történetébe, a szabadságharc és önkényuralom tragikus mozzanataiba.

A Fekete gyémántok (1870) hőse, Berend Iván, a föld mélyében éppen olyan csodás dolgokat művel, mint a főrangú világ körében, tehetsége előtt megnyílik minden ajtó, mégis visszatér bányáiba, hogy boldoggá tehesse női eszményképét és magához emelje szegény munkásait. Csupa csoda a modern világban, félistenszerű férfi, kápráztató leírások.

Az Eppur si muove (1872) hősei az irodalmi megújhodás költői, színészei és tudósai. A magyar nyelv és művelődés apostolai lemondanak az élet minden kényelméről, csakhogy segíthessék elmaradt nemzetük ügyét. A főhősben, Jenőy Kálmánban, Kisfaludy Károly és Katona József pályáját egyesítette az író; az aszkéta utazónak, Barkó Pálnak, alakját Körösi Csoma Sándorról mintázta.

Az aranyember (1872) Timár Mihály története. A komáromi hajós kezében minden arannyá lesz, de ő mégis szerencsétlennek érzi magát, családi élete boldogtalan. Ez a regény az író egyik legsikerültebb alkotása. Itt nem csupán fantáziájából merített, hanem a maga élményeit is felhasználta eleven forrásul.

A jövő század regénye (1872) fantasztikus alkotás. Színes fejezet Magyarország jövendő történetéből. Mivé fejlődik a világ és mi lesz a magyarságból száz év múlva.

Tipikus Jókai-hős Áldorfay Ince is, az Enyim, tied, övé (1875) főszemélye.

Az Egy az Isten (1877) színtere Olaszország és Erdély, időkora a szabadságharc és az önkényuralom, hősei romantikus eszményképek.

A Névtelen vár (1877) A királyhűségnek és az ideális szerelemnek ez a gyöngéd idillje a Fertő-tó vidékén játszódik.

A Szép Mikhál (1877) felvidéki történet a XVII. századból, sok izgató részlettel s a szokásos Jókai-jellemvonásokkal.

Az Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (1879) regényes korrajz, egy veszedelmesen ügyes szélhámos önéletrajza. Az érdekfeszítő mű lapjain az ellenreformáció korának minden bűnözése és rejtelme feltárul, az ördögimádástól kezdve a legrettenetesebb gyilkosságokig. A kalandorregény első jelesebb magyar terméke.

A Szabadság a hó alatt (1879) orosz földre vezet, Puskin Sándor kortársai közé, a cári uralom sötétségébe. Sok szép részlet van benne, meséje elejétől végig hatásos.

A Rab Ráby (1879) II. József császár korabeli történet. Ráby Mátyás esetének elmondása kapcsán a császár és a vármegyék harca költői erővel bontakozik ki a regény hasábjain. Hőse nem képzelt alak, hanem igazi történeti személy az 1780-as évekből. A rajongó nemesúr szót emel a kizsarolt jobbágyság érdekében, a magyar hatóságok üldözőbe veszik, csak a császár tudja kiszabadítani börtönéből.

A Szeretve mind a vérpadig (1882) hőse Ocskay László, A lőcsei fehér asszony (1885) hősnője Korponay Jánosné Géczy Julianna; áruló a kuruc brigadéros is, a lőcsei asszony is; de tragikus sorsukat lélektani megokolással világította meg az író. Ezúttal a korrajzra is nagyobb gondot fordított a szokottnál.

Újból megelevenedett régi művészete A tengerszemű hölgyben (1890). Leírta benne ifjúságának emlékeit, komáromi életét, borsod megyei bujdosását, pesti rejtőzését.

Fráter György (1893) is legjobb történeti regényeinek egyike; hősét, a lángeszű pálosrendi szerzetest, a hazaszeretet mártírjaként mutatta be.

Úgyszólván folt nélkül ragyognak írói jelességei a Sárga rózsában (1893). Ez a pusztai történet a magyar Alföld régi népvilágát, a hortobágyi pásztorélet rajzát és a tiszamenti parasztlegény alakját minden tudományos leírásnál jobban megőrizte az utókor számára.

Mint novellista a legkitűnőbbek egyike irodalmunkban. E műfaj szűkebb kerete nem tűrte képzeletének hosszú kitérőit, meseanyagának feldolgozásában arányos kompozícióhoz szoktatta, nem adott neki teret és időt arra, hogy lélekrajzait következetlenekké tegye. A víg novellában Mikszáth Kálmán fellépéséig senki sem versenyezhetett vele a magyar novellisták közül; a komoly nemben is messze túlszárnyalta legtöbb kortársát. Néhány híres novellája:

A Nepean sziget tett szembetűnően nagy hatást kortársaira. Ez a novella izgalmat keltett a magyar irodalomban. Egyesek a Jókai-nevet álnévnek tartották, mások azt hitték, hogy a novella franciából készült fordítás. Az író már itt is jeleskedik az exotikus vidékek rajzában. Elmenekül a földgömb ismeretlen tájaira, csakhogy elkápráztathassa fantáziájával olvasóit.

A Sonkolyi Gergely egy urambátyám és nénémasszony tréfás históriája. Az Életképek 1846. évfolyama hozta. Humoros stílusával, magyar levegőjével, elbeszélő frissességével nagy feltűnést keltett. A Shirin keleti elbeszélés a szerelem mindent leküzdő hatalmáról. A Kalózkirály hőse a mélabús tengeri rabló. A Kedves atyafiak vidám és érzékeny jelenetek a magyar vidék életéből. A Bárdy család egy erdélyi magyar úricsalád gyászos sorsa a negyvennyolcas szabadságharcban. A nagyenyedi két fűzfa diáktörténet a kurucvilágból. Melyiket a kilenc közül az apai szeretet példája. Az Oceánia egy elsüllyedt világrész története. A Magyar Faust mondák Hatvani István debreceni tanárról. A debreceni lunátikus, anekdoták a debreceni kollégium holdkóros diákjáról. A Két menyegző a régi Debrecen világának feltámasztása egy részben humoros, részben tragikus történet kapcsán. A legvitézebb huszár, Simonyi óbester vitézi tettei.

Első sikeres színpadi munkája, a Dalma (1852), a hazájáért szerelmét is feláldozó avarkirályleány története.

Sikere volt a Manlius Sinisternek (1853) is. Az őskeresztény történet a katakombák világát és a császári Róma fertőjét mutatta be szomorú szerelmi történet kapcsán. A darabra a romantikus szellem erősen reányomta bélyegét. Az egykorú bírálók dicsérték.

Még jobban tetszett a Könyves Kálmán (1855).

A szigetvári vértanúkban (1860) Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán küzdelmén kívül egy lelkes magyar leány alakja vonja magára a figyelmet.

A Milton (1876) tárgya az angol történelemből való. Milton, a költő és államférfiú, megtagadja leánya kezét egy királypárti lovagtól, ez bosszút esküszik, elcsábítja a vak költő ifjú nejét, de terve mégsem sikerül, mert Lambert, Milton leányának vőlegénye, párharcban megöli; maga Milton, csalódva neje szerelmében, fájdalmának áldozata lesz. A színdarabban sok szép gondolat, sok igaz érzés és néhány regényes jelenet van. Nyelve színekben gazdag.

Élete egyik fő irodalmi alkotásának a Levente című históriai drámát – Árpád vezér legidősebb fiának, Leventének, szerelmi történetét – tervezte, de ez a színműve inkább csak költői tehetségről tanúskodik, semmint drámai erőről, jellemrajzoló sikerről, cselekményfölépítő tehetségről. Az író még nyelv dolgában is úgy akart megszólalni, ahogyan a pogány magyarok beszélhettek; ezért hosszasan gyűjtötte a régi magyar kifejezéseket, tájszavakat, népies fordulatokat. Nagy szeretettel mutatta be Árpád családját, de úgy belemerült a pogány magyar élet jeleneteinek festegetésébe, hogy darabja végül is alkalmatlanná vált színpadi előadásra.

Mint drámaíró nem alkotott hosszúéletű munkákat.

Regényein és novelláin kívül igen sok hírlapi cikket írt és számos politikai beszédet mondott. Sokan kedvelték költeményeit is. Félezernél több verse maradt fenn: hazafias, politikai, szatirikus, humoros, leíró és elbeszélő költemények.

Ha szokatlanabb jelenség mutatkozott a társadalmi életben, az ünnepelt regényíró mindjárt versbe szedte az érdeklődését fölkeltő eseményt. Az Üstökös hasábjain évtizedekig foglalkozott a nemzet sorsával, olykor szerencsés strófákat írt, máskor megmaradt puszta krónikásnak. Költeményeit szerette átszőni a humor és gúny szálaival, szívesen adott kifejezést liberális hajlamainak, nem egyszer érzelmes húrokat pengetett. Az aktualitás keresése tünékeny értékűvé tette verseit, a kidolgozásban felületes volt. Így is maradtak híres költeményei (Anna panasza a Szigetvári Vértanukban, Régi dal a Dózsa Györgyben, A lengyelek fehér asszonya, Utca szögletén ül a csonka hős, A nagylaki iskolásfiúk, Magyar divat). Mikor Liszt Ferenc azt állította egyik tanulmányában, hogy a magyar nótát a cigányok tehetsége virágoztatta ki, a felháborodott közvélemény nevében ő szállt szembe leghatásosabban a világhírű művésszel.

Nyelve bámulatosan gazdag, stílusa egyéni. Szépprózánk művelői között senki sincs, aki a nyelv gazdagságával olyan kifejezésbeli változatosságot egyesítene, mint ő.

Festői színei különösen természeti képeiben gyönyörködtetők. Magyarország minden része feltárul regényeiben: a magyar Alföld világa, a tiszamenti róna, a hortobágyi puszta, a dunai szigetek, a balatoni dombvidék, a bakonyi erdők, a Felvidék és Erdély bércei, a magyar tengerpart, az elrejtett falvak és virágzó városok. A tájakat nagyobbára eredeti szemlélet és személyes tapasztalatok után festette meg, a hangulatkeltésnek igazi művésze. Nemcsak a természet némaságában megnyilatkozó fenséget tudja átéreztetni, hanem a természet megrázkódásait is megragadó erővel eleveníti meg. Állatmegfigyelései és emberábrázolásai fölötte változatosak.

A XIX. századi Magyarország társadalma változatosan hullámzik regényköltészetének lapjain; ha főalakjait nagyobbára eszményíti is, mellékalakjait kitűnő válogató erővel ragadja ki az életből. Az epizódalakok bemutatásában igazi mester. Ahogyan a hortobágyi csikóst leírja, a debreceni kofát elénk állítja vagy a kisvárosi mesterembert beszélteti, annak mását az ő koráig nem lehetett megtalálni irodalmunkban. Népies alakjait, vidéki iparosait, földbirtokos-nemesurait szívesen ábrázolja mulatságos helyzetekben; örömest teremt belőlük komikus egyéneket, hogy rokonszenvesekké tegye őket és megmosolyogtassa olvasóit. Humora derűs alaptónusú: a vidám író kedélyes tréfálkozása. A szenvedők iránt részvét él szívében, az igazságtalanul üldözötteket megmenti, a rossz embereket megvetésre érdemeseknek rajzolja.

A magyar írók között Jókainak van a legnagyobb szókincse. Hozzávetőleg húszezerre teszik szavainak számát, azaz szókészlete felülmúlja Arany János szókincsét is. Ehhez a nagy szóbőséghez veleszületett fogékonyságán kívül főként nagy olvasottsága segítette; enciklopédikus ismeretei voltak, jártasságot szerzett a tudomány minden ágában. Komárom, Pápa, Kecskemét, Debrecen gazdag népnyelvét az ország egyéb tájainak szavaival és kifejezéseivel bővítette, tájszótárakat és műszótárakat forgatott, régi magyar szövegeket olvasgatott s rendkívüli készséggel olvasztotta stílusába a tetszetős nyelvi elemeket. Romantikus lelkesedéssel gyönyörködött a hangzatos szavakban, felújított számos ódon szót, bőven kölcsönzött a nyelvújítás kellemesebb hatású fráziskincséből.

Jókai Mór 1845-ben lépett fel novelláival a Pesti Divatlapban és az Életképekben, első regénye 1846-ban jelent meg. Az 1850-es évektől kezdve a legelterjedtebb napilapok versenyeztek egy-egy újabb regényének első közléséért. A Pesti Napló, Vasárnapi Ujság, A Hon, Üstökös, Nemzet, Pesti Hirlap igen sok regényét és novelláját közölték. Munkáinak százkötetes nemzeti díszkiadására hatezernél több megrendelő jelentkezett. E nagyszabású kiadás jövedelméből a rendezőbizottság az 1894. évi Jókai jubileumon százezer forintos tiszteletdíjat adott át az írónak.