„Mik a csillagos ég minden csodái egy könyvtárhoz képest?” - JókAI ma is menő

3. forduló - Tudtad-e …?

Tudtad-e …

… hogy Jókai eredetileg versekkel és rébuszokkal indította útjára irodalmi karrierjét. Amit pedig talán még kevésbé gondolnánk, az az, hogy az írótehetség mindössze kilencéves kisdiák volt, mikor munkái már folyóiratokban jelentek meg. Ebben Tóth Lőrinc, a család közeli barátja segítette az ifjú írót – ő volt az első, aki felfedezte, hogy pártfogoltja hozza majd el a változást a magyar szépprózai nyelv mesteri szintre emelt kimunkálásában.

… hogy mindig is a kemény munka jellemezte: hajnalban kelt, hogy tíz órára elkészüljön az aznapi penzumával, így a nap többi részét egyéb tevékenységeivel tudta tölteni. Erre a rendszerességre egykori tanára, majd gyámja, későbbi sógora, Vály Ferenc szoktatta rá. Egészségesen élt, tornázott és vívott is. Petőfivel ellentétben Jókai megfontoltabb, zárkózottabb személy volt, így nem gondolnánk róla, hogy szerkesztőként két párbajban is részt vett: egy alkalommal karddal Bulyovszky Gyulával, egy másik alkalommal pedig pisztollyal Pulszky Ferenccel. Az első párbajra Bulyovszky Gyula a haragos, sértődött férj hívta ki kardpárbajra, mivel Jókai megsértette a feleségét. A párbaj során mindkét fél szerencsére csupán kisebb karcolásokat szenvedett. A második párbajnak is egy kicsinyes ügy volt a kiváltója. Egy A Hon hasábján megjelenő cikk kapcsán Pulszky Ferenc elégtételt követelt. A cikk írója Csernátony nem volt párbajképes a kor úri szabályai szerint, ezért hárult végül Jókaira a párbajban való helytállás.

… hogy több álnéven is írt – Sajó (1850-től munkái ilyen álnév alatt jelentek meg) Kis Endymion (szintén 1850-ben használja ezt az álnevet is) Kakas Márton (1860-as években)

… hogy az írói tevékenységének sikere mellett Jókai Mór társadalmi és humanitárius ügyekben is aktív volt. Részt vett a Deák Ferenc által alapított Magyar Országos Könyvtár megteremtésében, amely a magyar kulturális örökség megőrzését célozta meg. Emellett erőteljesen szorgalmazta a nők jogainak megvédését, és számos jótékonysági akcióban vett részt.

… hogy fiatalon gyerekeket tanított rajzolni, és több olajképet festett, például Petőfiről is. Hobbik egész sorát művelte: tornázott, vívott, lőtt, rajzolt, festett, fából és elefántcsontból kis szobrokat faragott, értékes tengeri csigákat gyűjtött lelkesen. „Gyönyörű állatok! A természet kedvenc gyermekei; a teremtőerő fantáziájának kimeríthetetlen álma! Mennyiféle alak, minő csodás sokszerűség, mily színpompa!” – írta Jókai a csigákról, amiket különösen kedvelt. Nemcsak írt róluk, de volt csiga-, ásvány- és kagylógyűjteménye is.

… hogy az író a geológia iránt is élénken érdeklődött, gondoljunk csak például egyik legismertebb könyvére, a Fekete gyémántokra, amelynek első fejezete egy hosszabb földtörténeti elmélkedés.

… hogy Jókait a csillagászat is élénken érdekelte, az szintén számos regényéből kiderül. És nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is. Bizonyítja ezt például a balatonfüredi Jókai Emlékmúzeumban látható távcső, amellyel éjjel az író kémlelte az akkor még fényszennyezés-mentes égboltot, nappal pedig felesége, Laborfalvi Róza figyelte a gőzhajóval Füredre érkezőket. Jókai ismerte a csillagképeket, és műveiben – saját megfigyeléseire is alapozva – szerepel többek között a holdfogyatkozás, az Androméda-köd, a Perseida meteorraj, sőt a sarki fény leírása is. Ez utóbbi jelenségről a Fekete gyémántokban ír, „Látod amott a Fiastyúkot? Azt a gyémántbokrétát az égen… " és – ahogy az Nagy Zsófia csillagász cikkében olvasható – ezt is saját szemével figyelhette meg az író. „Magyarországról is látható volt ugyanis…1854-ben, 59-ben, 62-ben és 63-ban az ezen a földrajzi szélességen ritka jelenség.” Jókai fiatal korában, apja Jókay József révén került közel a csillagos égbolthoz, vonzalma később a gimnáziumi tanárai révén is tovább nőtt. Könyvtárában is helyet kaptak a kor legjelentősebb csillagászati témájú könyvei, és követte a legújabb tudományos eredményeket is. Vajon mit szólt volna hozzá, ha tudta volna, hogy egyszer majd nemcsak az egyik legnagyobb magyar íróként tekintenek rá, de egy kisbolygó és a Merkúr egyik krátere is az ő nevét viseli majd?

Tudtad-e …

… hogy Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet, a növények lelkének és életének ismerőjeként is illetik. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket – felhagyott kőbányát – a rajta álló házzal együtt. A területet borító sűrű bozót helyébe szőlőt és gyümölcsfákat telepített. A gyakori erős szél ellen hársat, juharféléket, szilt, barkócát (berkenyét), vadgesztenyét, diót ültetett, a ház körül kisebb díszparkot alakított ki. A svábhegyi családi ház kertjében zajló szüretek a magyar művészeti élet nagy eseményei voltak, a korabeli szellemi élet egyik központja alakult itt ki. „Aki regényt ír, nem a mának él, az tud messzire tekinteni, talán még a jövőbe is látni. Jókai nem egy, akkor futurisztikusnak tűnő ötletéről derült ki, hogy az mégsem csak álom vagy utópia volt. Ez a teremtő fantázia, a jövőbe vetett hit szükséges a kertépítéshez is.” (M. Szilágyi Kinga, „A szőlőtő halhatatlan”) Jókai számára sok esetben a kert volt regényei megírásának helyszíne is, a kerti növények és állatok, a kert megművelésével, kialakításával járó munka pedig ihletforrás volt műveihez. A fák olyan lények voltak számára, amelyek emberi sorsokat példáztak. Így például külön történet fűződik egy májusfához melyet vesszőről szaporított és nevelgetett az ablaka alatt. Ez a fa kiszáradt Jókai nagy betegsége alatt, majd ugyancsak vele együtt erősödött és gyógyult meg. De hasonló történetet vitt magával a néma (azaz nem termő) diófa, amely egy kedves baráti család öngyilkos leányára emlékeztette, vagy az a füredi meggyfa, amely egy komáromi bencés tanár halála után meddőre fordult.

… hogy Jókai Mór 25 nyarat töltött el saját balatonfüredi villájában. Az író 1857-ben szeretett bele a településbe, rendszeresen vissza-visszajárt, majd tíz évre rá telket vásárolt, és házat építtetett feleségével. Az írót, aki a helyi gyógyhatású vizeket is élvezte, a sógora, dr. Huray István győzte meg arról, hogy vásároljon egy telket a part közelében, a Kerek-templom mögött. Úgy vélte, a füredi tartózkodás segít majd megszabadulni Jókainak a makacs, hurutos köhögéstől. Az eklektikus stílusú hatszobás villa teraszáról pompás kilátás nyílt a Balatonra, amelyet Jókai úgy szeretett, és amely már első pillantásra elvarázsolta: „Megérkezésem estéjén gyönyörű holdvilágos idő volt, a Balaton ezüsthímes tükrén csónakok lebegtek, s a csónakok felől andalgó népdalok s méla nemzeti dallamok hangjait ringatta felénk a szélcsendes alkonyi lég.” A villa előkertjében is illatos rózsák nyíltak, a ház mögött pedig gyümölcsfák sorakoztak, amelyeket a férfi maga gondozott. Itt született meg az egyik legismertebb és legolvasottabb alkotása is: Az arany ember. Felesége, Laborfalvi Róza halála után eladta a nyaralót, amely ma Jókai Mór Emlékházként várja a látogatókat (jelenleg éppen felújítás alatt van).

… hogy Az arany emberen kívül több regénye is a Balaton-parti villához köthető, például a Fekete gyémántok, A szegénység útja, A Damokosok, és A három márványfej. Emellett szép balatoni elbeszéléseket is írt, a tó partján játszódik például A befagyott Balaton, az ölelkező várromok útirajza, valamint A Balaton vőlegényei című írása is. 1891-ben a Pesti Hírlapban jelent meg utolsó balatoni témájú műve, A rémhalász.

… hogy véleménye volt nyelvünk tudományos rokonításáról is.

"Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű etnográfiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai előtt. Néma bámulattal tekintek úgy a finnugor elméletekre, de minderre csak azt mondom, hogy a magyarok nyelve mindig csak magyar volt. Szegény atyámfiait meg nem tagadom, sőt ha a csalhatatlan tudományos világ egy népcsaládba soroz bennünket, a rokonságot is elvállalom, de azért határozottan állítom, hogy a magyar és a finnugor nyelvek között azonos eredet nincs és nem is volt soha. Nem fitymáló büszkélkedés indít e megtagadásra. A finn nemzet legnagyobb tiszteletemnek a tárgya, de a finn népnek egész nemzeti jellege, szokásai és hajlamai annyira elütnek a magyarokétól, hogy ezt az eltérést már csak a nyelvének a különbözősége múlja felül."

Tudtad-e …

… hogy Jókai korán megkopaszodott, ám hiú ember lévén, parókát viselt… ? Erdélyi útja idején, az 1850-es években, amikor az Erdélyi Képekhez gyűjtött anyagot, Tordán is nagy ebédet adtak a tiszteletére. A pohárköszöntők során Jókai Mór megköszönte az ünnepeltetést, majd dús, gesztenyebarna fürtjeit megsimogatva ezzel fejezte be a pohárköszöntőjét: – Éltetem szívemből nemes Τorda város szíves vendéglátó hölgyeit! Éljenek sokáig, addig, míg én megőszülök! Szavait kínos csend követte, mire Jókai lekapta parókáját, mondván: – Az én hajam nem szürkül meg soha… A pohárköszöntőnek frenetikus hatása volt. Ennek az anekdotának több változata is ismert.

… hogy a nagy Jókai életműben komoly gasztronómia történeti írások, összeállítások, forrás-közlések is találhatók, ételrecept írásra nem vállalkozott. Visszaemlékezéseiből ismerjük a következő történetet: a jó nevű „Nagy Komló” vendéglő tulajdonosának és annak kocsmáros bérlőjének kárpótlási perében a fiatal, kezdő ügyvéd az utóbbit képviselte. A tulajdonos a serfőzés mesterségét űzte, és a perben azzal vádolta bérlőjét, hogy az édes ételeket adva a vendégeknek éri el, hogy bort igyanak az ételre, és ne az általa készített sört. Mindkét fél felsorakoztatta a maga tanúit, melyről Jókai így emlékezett meg: „Persze, mind arra a kérdésre, hogy ki ihatnék sert, mind arra, hogy ki ihatnék bort, tanút annyit lehet kapni, ahány seres és boros pohár van a világon”. A hosszan elhúzódó per végül odáig fajult, hogy az akkori legfelsőbb bíróság elé került az ügy. Jókai ekkor haragudott meg a körülményes jogi világra: úgy érezte, értékes idejét rabolták el tőle. „Nem bánom, igyatok sert, akár bort, én jóllaktam, nem veszekedem tovább. És soha többet engem a magisztrátus nem látott. Elhatároztam, író leszek és semmi más” – írta.

Sokan emlékeztek meg Jókai kedvenc ételeiről. A legismertebbek unokahúga Váli Mari és testvérének lánya, Jókai Jolán emlékezései. Nemcsak irodalmi alkotásaiban, hanem a hétköznapi életben is figyelmet érdemelnek az általa emlegetett ételek költői elnevezései. Például több forrásból is tudjuk, hogy kedvelte a paprikás halászoslevest. Ám a világért sem írt vagy mondott volna halászlét! Annak hangzata félreérthető – vallotta. Közismert és sokszor megírt, leírt kedvence volt a malacköröm babbal főzve. Kapott is ez az étel Jókaitól meseszép elnevezést: görög olvasó angyalbakanccsal. Tűzkő homokkal – így kedveskedett a szaftos pörkölt mellé, körítésnek kapott darás kockatésztáról. A hazai ízek, fűszerezések, a mindennapi ételek jelentették számára a különlegességet. Jókai Jolán írja: Móricz bátya kisevő volt, de nagyon szerette a csibének a zúzáját, meg a combját, libának a mellét hidegen. Tavasszal a tárkonyos bárányt. Tőle tudjuk azt is, hogy minden hüvelyes veteményt nagyra becsült. A lencsét például disznó fülével és sonkával, a borsót csíkos káposztával. Írásaiban egész kötetnyi gasztronómia történeti érdekesség található. Szinte nincs olyan műve Jókainak, amelyikben a régi kávézásokra, teadélutánokra, farsangi vendégeskedésekre és más érdekességekre ne bukkanna az olvasó. Leírja például a szilveszteri krampampuli hiteles készítését. Családtagjai megörökítették, hogy tavaszi ételkülönlegessége a komáromi kőttes volt. Kicsíráztatott búzából készült, melyet mozsárban törtek össze. Levét kicsavarták és megszűrték, majd liszttel összekavarták, és megsütötték. "Az olyan édes, mintha méz lenne" - írta róla Jókai Jolán. Őszi szüretelések idején készített sajátos ízű, illatú csemegéje máig elkészíthető. A bodros kék káposzta, édesanyjától ellesett fortélyok szerint, füstölt disznóorjával, mézzel, mazsolával és sült gesztenyével adta meg azt az ízharmóniát, ami baráti társaságban is szívesen fölemlegetett. Télen nem vetette meg a hízott libát sárga kásával. Egész évben szívesen evett a gombák minden fajtájából. A tinoru tojással, a kucsmagomba hússal töltve, korallgomba tejfölben dinsztelve voltak talán a legkedvesebbek. Ahol jártában-keltében valami különlegességgel megkínálták, azt feljegyezte. Jókai is szeretett főzni, Kakas Márton álnéven írt a gasztronómiáról is. Kedvenc bablevesét Jókaiként is emlegette – méghozzá a bőség szimbólumaként. Vajon mikor jönnek már el azok az idők, mikor térdig járunk a bablevesben? Kedvelt ételeik közé tartozott a hal (három-négyféle módon is elkészítették), valamint a paprikás csirke, a főzelékek és a töltött káposzta. Ebédre legszívesebben lencsét kért disznófüllel vagy füstölt disznóorrját káposztával.

S hogy tudd!

Eötvös Károly, Jókai korának egyik legnevesebb ügyvédje a Balatoni utazás című művében igazán jó érzékkel fogalmazta meg azt, hogy mi tette Jókai Mórt rendkívül tehetséges írófejedelemmé:

„A téli Balatonnak sok tüneménye van. A sok közül kettőt választott ki Jókai. Az egyik az éjjeli vihar, s ennek is csak a hangja. A másik a rianás.
Kérdeztem Jókait, látta-e már a rianást?
– Nem láttam én.
– Hallottad-e hangját?
– Nem hallottam én.
– Hát hogy jutott eszedbe leírni Az aranyemberben?
– Huray beszélt róla egyszer-másszor.
Ilyen a költő. Ilyen Jókainál a teremtő lélek. Nem azt írja le, amit lát, hall, érint, tapasztal, megfigyel. Ezt minden ember tudja. Ezt még a tudós is tudja. Ezt még a szakértő Balatoni Bizottság is tudja. A költő egészen mást ír le.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillaggal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény.
S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő: annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége”.

Ennél szebben talán nem is lehet szavakba önteni, hogy mi kölcsönözte Jókai történeteinek varázsát, melynek segítségével íróként hamar belopta magát az emberek szívébe, és amely nevét örökre beírta a magyar irodalomtörténetbe – valóban igaza lett tehát Eötvösnek: Jókai alkotásai örökéletűek, és soha ki nem apadó dicsőség forrásai a magyar nemzetnek.